Szakgimnázium

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére hirdetett tavaly emlékversenyt a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége , az 1956-os Emlékbizottság támogatásával.

A verseny alapötlete az volt, hogy a témában a sortűz miatti érintettség okán Salgótarján és Mosonmagyaróvár középiskolái mérjék össze felkészültségüket. A rendezvény részét képezte egy salgótarjáni, illetve mosonmagyaróvári tanulmányút is, ahol a diákokból , városvezetőkből és szervezőkből álló delegáció részt vett a sortüzek áldozatainak tiszteletére rendezett emlékünnepségeken, illetve megismerhette a városok nevezetességeit.

Az első fordulóban a mosonmagyaróvári és salgótarjáni középiskolák csapatai külön mérkőztek meg 2016 decemberében. A városi forduló első helyezettjeként jutott iskolánk csapata a döntőbe. A döntőre 2017. február 28-án, Budapesten, a parlamentben került sor.

A versenyen bolyais diákjaink az előkelő harmadik helyet szerezték meg.

A csapat tagjai:

  • Horváth Erik 12.b
  • László Bence 13.b
  • Nagy-Kutasi Róbert András 12.a
  • Konrád Partik 12.a

Felkészítő tanáruk: Varga Bálint

Február 16-án 50 diákunk nézhette meg ingyenesen a Győri Nemzeti Színházban a Doktor Zsivágó című musicalt. A Nobel-díjas Pasternak Zsivágó doktor című regényén alapuló, az I. világháború és az orosz forradalom káoszában játszódó musicalt Közép-Európában elsőként a győri színház mutatja be. Jurij Zsivágó, idealista orvos őszintén szereti feleségét, Tonját, de szerelmes lesz az elbüvölő szépségű Larába. Nem csupán ő sóvárog az izgalmas nő után, versenyeznie kell a forradalmár Pasával és a befolyásos arisztokratával, Komarovszkij-val. Az előadást egy beszélgetés követte, ahol a diákok kérdéseket tehettek fel a darab rendezőjének, Forgács Péternek( ő a színház igazgatója is), a színészeknek és a zenei igazgatónak. Köszönjük a színháznak a nagyszerű lehetőséget és a nagyszerű élményt!

A Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központjában vettünk részt az egyetem nyílt napján, ahol Dr Kovács Attila József oktatási dékánhelyettes mutatta be a képzés helyszínét és a korszerű mezőgazdaság szerepét a XXI. században.

A technológiák bemutatásakor kitért arra, hogy a korszerű mezőgazdasági gépek technikai fejlettségben megelőzik a közúti járműveket. A gazdák lassan olyan gondokkal küzdenek, hogy informatikailag nincs képzett ember, aki kezelné a gépeket. A jövő pedig a vezeték nélküli traktor lesz, amihez méginkább képzett kezelők kellenek.

A precíziós betakarítás kapcsán a hozammérésekre, a térinformatika és a mobil alkalmazások gyors fejlődését említette meg.

Az állattenyésztésben az egyes állatok fejlődésének nyomonkövetése érdekében szintén felmerült az informatika szerep, hiszen a rengeteg adat feldolgozásához Big Data szakemberekre lenne szükség.

Szó esett természetesen a képzésekről, ezen belül az agrárinformatika fontosságáról, ezen képzés nehézségeiről.

Dr habil. Milics Gábor PhD egyetemi előadónak külön köszönjük a Drónok alkalmazása a mezőgazdaságban címmel tanulóink részére tartott bemutatóval egybekötött előadást.

Kitért a helyspecifikus gazdálkodás fontosságára és a mezőgazdasági informatikus szak tervezett indítására is. A drónokkal kapcsolatban tisztáztuk a fogalmakat, a drónpilóta jelentőségét, a törvényi szabályozásokat. Bemutatásra került a földi irányító szoftver és az elkészített képek pontossága. A jövővel kapcsolatban pedig a térinformatika fontossága mellett kiemelte a lehetséges alkalmazásokat is.

Mindezek után megtekinthettünk egy drónt működés közben, szembesülhettünk a fel- és leszállás nehézségeivel, majd készült rólunk néhány kép.

Még egyszer köszönjük a tartalmas vendéglátás, bízunk benne, hogy a kapcsolat a két iskola között el fog mélyülni.

Videó

Elérhetőség

Telefonszám:

Felső/Középiskola: 96/578 150

Alsó tagozat: 96/206 541

E-mail:

bolyaimovar@gmail.com

Megközelítés:

Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. 9200

Közösségi média

 Virágzó Móvár
SMR Mobilis
CISCO Boldog iskolaTehetségpontPénz7
© 2019 Győri SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma