Szakgimnázium

Iskolánkban rendhagyó módon, minden évben megrendezésre kerül a szakképző évfolyamokon a Szakmai Nap. Ennek keretei között az idei évben az informatikai rendszergazda, logisztikai ügyintéző, valamint pénzügyi és számviteli ügyintéző szakos tanulóink a Széchenyi István Egyetemen szakirányukhoz kapcsolódó előadásokon vehettek részt, ezáltal betekintést nyerve az egyetemi életbe.

A program két fő részből tevődött össze. Először az egyetem campusával ismerkedtek meg a diákok, majd az egyetemi hallgatókkal együtt vehettek részt Dr. habil Szigeti Cecília PhD egyetemi docens és Hollósi János tanszéki mérnök előadásain. A program célja, hogy a diákok még motiváltabbak legyenek a továbbtanulást illetően, és jobban megismerkedjenek a választott szakjukban rejlő további lehetőségekkel.Iskolánk célja egy hosszútávú kapcsolat kialakítása a győri egyetemmel, mint a régió meghatározó felsőfokú intézményével. Ennek első lépése a diákok számára szervezett nyilvános programokon való aktív jelenlét.

Ezúton is köszönjük a lehetőséget és az élményt a Kautz Gyula Szakkollégium és a Neumann János Informatikai Szakkollégium vezetőinek.

A Bolyai iskola tantestülete szeptember 21-22-én tantestületi tanulmányúton vett részt. A kirándulás során meglátogattuk testvériskolánkat, az ócsai Bolyai gimnáziumot. Megtekintettük az iskolát, a környék természeti értékeit, majd a település román kori templomát.

2017. augusztus 21-25. között a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar ismét megrendezi az ingyenes, nyár végi MonUniCamp PénzÜgyes Nyári Tábort, melyre sok szeretettel várjuk a középiskolás diákokat!

Tudjuk, hogy nyári szünet, van, de nagyon megköszönnénk, ha valamilyen fórumon el tudnák küldeni ezt a lehetőséget a diákoknak, szülőknek!

A szállás, a szakmai programok és az étkezés is ingyenes!

Csatoljuk a programot, reméljük, elnyeri tetszésüket! Reggel 9 órakor kezdünk, az órák érdekes témákról szólnak, interaktívak, melyeket délutáni szabadidős program is követ, pl. interaktív múzeum, fagyizás, bobozás, szabaduló szoba, kalandpark.

Jelentkezés, érdeklődés, információ e-mailben a: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Határidő: augusztus 15. (kedd)

Minden kérdésben állunk szíves rendelkezésükre!

A diákoknak a tábor (szakmai programok, étkezés, szállás) ingyenes, egyes délutáni szabadidős programokért a jelentkezők számától függően esetleg fizetni kell. KB 10 fő távolabbról érkező diák számára tudunk ingyenesen szállást biztosítani, a jelentkezés sorrendjében.

A tábor augusztus 21-én, hétfőn indul, de aki kollégiumi szállást szeretne (távolabbról érkezik), ő augusztus 20-án, vasárnap délután elfoglalhatja a kollégiumot.

Faceboook: https://www.facebook.com/ events/181900615681407

Ide be lehet jelentkezni, ide érkeznek a friss hírek!

Elérhetőség

Telefonszám:

Felső/Középiskola: 96/578 150

Alsó tagozat: 96/206 541

E-mail:

bolyaimovar@gmail.com

Megközelítés:

Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. 9200

Közösségi média

GYSZSZC logo Virágzó Móvár
SMR Mobilis
CISCO Boldog iskolaTehetségpontPénz7
© 2019 Győri Szolgáltatási SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma