Szakgimnázium

Emmi: a kormány döntése alapján az idei érettségi vizsgákra május 4-től, a járványhelyzetre való tekintettel szinte kizárólag írásbeli formában kerül sor

A kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, május 4-i kezdés mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

 

Kiemelték: a járványhelyzet, a vizsgázók és a pedagógusok, valamint a felsőoktatási felvételiben érintettek érdekeinek figyelembevételével, csak az írásbeli vizsgákat szervezik meg.
Az írásbeli vizsgák május 21-ig tartanak, az egyes vizsgatárgyak napját és a lebonyolítás részletszabályait a hamarosan megjelenő kormányrendelet tartalmazza. Szóbeli vizsga kizárólag azon tárgyak esetében lehetséges, amelyeknek középszinten csak szóbeli vizsgarésze van (például hittan), továbbá szóbelit kell szervezni testnevelés tantárgyból. Az írásbeli alól felmentéssel rendelkező tanulók szintén szóban vizsgázhatnak. Az érettségi eljárása így jelentősen egyszerűsödik, megfeleződik a lehetséges személyes érintkezések száma - közölte a szaktárca.
Kitértek arra is: a vizsgajelentkezések közül törölték az alsóbb évfolyamos, nem végzős tanulók előrehozott érettségijét, valamint az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő vizsgákat, ezekre ugyanis nincs szükség az idei felvételi eljárásban, ezeket később lesz mód pótolni. Megtarthatóak ugyanakkor azok a szintemelő vizsgák, amelyek a felsőoktatási felvételiben való részvételhez szükségesek.
A vizsgák lebonyolítása során fokozott figyelmet fordít a kormány a biztonságra és az érintett vizsgázók, illetve pedagógusok egészségének védelmére. A diákok létszáma egy helyiségben legfeljebb tíz lehet, akik között biztosítani kell a legalább másfél méteres távolságot. A lebonyolítás során a tanulók csoportosulása sem engedélyezett - közölték.
Az első héten, a legtöbb vizsgázót érintő írásbelik a szokásos 8 óra helyett 9 órakor kezdődnek. A vizsgabizottság munkájában, az értekezletek megtartásakor előnyben kell részesíteni az elektronikus kommunikációs formákat - mutattak rá. A vizsgák során a helyiségeket fertőtleníteni kell, a diákok és a pedagógusok számára igény szerint maszkot biztosítanak. A kollégiumi elhelyezést az érettségizők számára igény esetén biztosítják, ilyen esetekben, egy szobában egy tanuló helyezhető el.  
Az érettségitől való visszalépésre természetesen minden jelentkezőnek lehetősége van, aki bármely okból úgy ítéli meg, hogy inkább egy későbbi időszakban szeretne vizsgázni, ebben az esetben a befizetett vizsgadíjakat is visszafizetik.
A további tudnivalókról tájékoztatni fogják az iskolákat, diákokat - jelezte a minisztérium.


https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-kormany-dontese-alapjan-az-idei-erettsegi-vizsgakra-majus-4-tol-jarvanyhelyzetre-valo?fbclid=IwAR2EQJKWmKax7wM1N9Tt4T5euLkcFwt2Oc2PX4-nINCMniOpTXiomZH2jXU

Elérhetőség

Telefonszám:

Felső/Középiskola: 96/578 150

Alsó tagozat: 96/206 541

E-mail:

bolyaimovar@gmail.com

Megközelítés:

Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. 9200

Közösségi média

 Virágzó Móvár
SMR Mobilis
CISCO Boldog iskolaTehetségpontPénz7
© 2020 Győri SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma