Szakgimnázium

Bolyai Iskolák Kárpát-medencei Találkozója Ócsán

18. alkalommal került megrendezésre a Bolyai iskolák találkozója Ócsán.

2002-ben született együttműködési megállapodás a Bolyai nevét viselő középiskolák között, melynek értelmében az iskolák minden évben más településen találkoznak.

A megállapodás célja: a hazai és nemzetközi kulturális, oktatási kapcsolatok ápolása, Bolyai Farkas és János emlékének őrzése, az iskolák történetének, sajátosságainak megismerése, az érintett városok, térségek kulturális, természeti értékeinek megismerése.

A szervezetnek 9 intézmény a tagja 4 országból: 6 magyarországi, egy erdélyi, egy kárpátaljai és egy vajdasági Bolyai iskola vesz részt a találkozón.

2018-ban, a 18. találkozót április 11-12. között Ócsa szervezte. Ennek keretében iskolánkból Bernáth Rita tagintézmény-vezető, Baranyai-Illés Veronika kísérő pedagógus, és 5 diákból álló delegáció töltött három felejthetetlen napot Ócsán.

Az idei találkozó a 1848-as forradalom és szabadságharc jegyében telt. Előzetes feladatként a diákoknak egy korabeli újság címlapját kellett megterveznie, majd a helyszínen a Bolyai iskolák csapatai toborzóbeszédet adtak elő.

A találkozó 2019-en ismét a határokat átlépve, a vajdasági Zentán folytatódik.

Previous Next

Elérhetőség

Telefonszám:

Felső/Középiskola: 96/578 150

Alsó tagozat: 96/206 541

E-mail:

bolyaimovar@gmail.com

Megközelítés:

Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. 9200

Közösségi média

 Virágzó Móvár
SMR Mobilis
CISCO Boldog iskolaTehetségpontPénz7
© 2019 Győri SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma