Szakgimnázium

Diákjaink a BIT-ről.

Czikolai Kitti 10.B

Család. Ezzel a szóval tudnám legjobban jellemezni a BIT-en összegyűlteket. Legyen az tanár, diák, segítő, vagy bárki. Mindenki a BIT családba tartozik. Sosem felejtem el az érzést és gondolatot, mikor beiratkozáskor egy diáktól hallottam erről a találkozásról. Rögtön azon kezdtem el rágódni, mennyire kicsi az esélye annak, hogy egyszer én is képviseljem az iskolát. S lám, idén másodjára vehettem részt a találkozáson. A legelső felkérésnél a BIT-re enyhén szólva vacilláltam. Nem tudhattam, mi vár rám; jó vagy rossz. Egy teljesen tipikus iskolai rendezvény, vagy egy klassz program. Végül elmentem. Már Szombathely felé tartva éreztem, hogy ez nem egy átlagos kirándulás lesz. Nehezen viselem el az embereket, és a váratlanul jött újat. Ennek ellenére, amint megpillantottam a Bolyai tesi termében ücsörgő személyeket, azonnal kedvem támadt a társalgásra és a barátkozásra.
De most nem is ez a lényeg. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az a szeretet és nyitottság az emberektől a mai napig emlékezetes számomra. Azonnal társakra leltünk, és kimerem jelenteni: egy életre szóló barátságokat kötöttünk.
Az idei BIT-re már nem is volt kérdés, hogy elmegyek-e. Már akkor vártam, mikor csak az iskola kapui nyitottak meg szeptemberben.
Igaz, hogy a 2017-es BIT tagokkal nyáron találkoztunk, ezzel is mutatva azt, hogy tényleg számítunk egymásnak, ennek ellenére mindenki elintézte, hogy 2018-ban is találkozhassuk a Bolyai képviseletében.
Tehát Kárpátalja.
Hosszadalmas buszút, határon való átkelés stb. Nehéz volt, de mint jó bolyaisok megoldottuk egy kis énekszóval és nevetéssel. Mindenhol baráti arcok, még ha csak 1 órája ismertük meg egymást. A hangulat a tetőfokán.
A szállás hideg volt ugyan, de valahogy mégsem fáztunk. Összegyűltünk egy szobában mindannyian, jóízűeket nevetni. Így minden jégcsap letört az orrunkról. A program sűrű volt ugyan, de sosem mondtuk azt, hogy hazamennénk, mert belefáradtunk. Az ételek érdekesen ízletesek voltak. Kedvenc étkezésem az oviban való ebéd.
A határon túli emberekkel ritkán találkoztunk, de mégis közel állnak hozzánk. Egy nemzet vagyunk. Ennek így kell lennie.
A város a maga értelmében csodálatos volt. Személy szerint nem is bánom, hogy annyi kátyú volt, így legalább több idő állt rendelkezésre megfigyelni a tájat.
Nekem ami legjobban tetszett az a Szent Anna óvoda volt. Annyira tündériek voltak az apró ovisok. Gyönyörű műsort láthattunk tőlük, és ami a legjobb, hogy szinte kézzelfogható volt az érzés, miszerint szívüket-lelküket beletették ebbe a szereplésbe.
De ez csak egy, a többi fantasztikus program közül.
Nekem ebben a 4 napban a legjobb dolog és amit sosem fogok elfelejteni az az, amikor a Réka az “utolsó vacsorán” megbetegedett.
Amikor kimentem hozzá a lépcsőre, azt hittem a tanárokon és magamon kívül senkire sem számíthat/számíthatunk.
Később mikor megtaláltuk számára azt a pompás és valószínű kényelmes helyet bennem bizonyossá vált valami. Méghozzá az, hogy mi tényleg egy család vagyunk.
Ez abban nyilvánult meg, hogy mindenki feljött hozzá. Sőt, voltak akik több időt töltöttek fent, mint lent. Törődtünk vele és a legjobbat akartuk kihozni a helyzetből, csak miatta. Voltak akik életükben először találkoztak Rékával, de még ők is aggódó szemekkel kérdezgették jól van-e, mi történt vele. Pedig idegen.
Ezt teszi a BIT. Olyan embereket kovácsol össze, akik talán sosem találkoznának. Olyan helyekre jutunk el, ahova talán sosem. Olyan élményeket szerzünk, amiket akár az unokáinknak is szívesen mesélnénk.
És ami a legfontosabb: összetart egy nemzetet!

 

Czupi Réka 10.B

Tehát a Bit. A tanárnő kérése volt, hogy fogalmazzuk meg a legjobb élményünket, amit nagyon szívesen meg is tennék csak sajnos nem megy. Nincs legjobb. És ha mindet leírnám, azt hiszem egy hétig nem mennék még iskolába. Szóval a legjobb élmény szerintem a 2018-as BIT-en (talán mindannyiunknak) az egész 4 nap volt. Az indulástól kezdve az utolsó percig. Mikor tavaly megkértek, hogy menjek nem tudtam mi vár rám. Végül csupa jó emlékekkel jöttem haza. Ezek után az ideit már kifejezetten vártam. Ezt a várakozást viszont többszörösen felülmúlta. A csapat. A hangulat. Az egész. Minden nehézség ellenére (pedig valljuk be volt pár) 5en egyöntetűen mondtuk hazafele, hogy visszamennénk. Akár most azonnal. Mikor elindultunk tudtam (de biztosan reméltem) hogy jó lesz, erre azért mégsem számítottam. Egy olyan csapat alakult ki, ami biztos hogy nem egy hétig és nem is csak egy hónapig fogja tartani a kapcsolatot. Ezt talán az is bizonyította, hogy akiket már ismertünk azoknak rohanva ugrottunk a nyakukba annyira örültünk a találkozónak, a búcsúzást pedig megkönnyeztem annyira megszerettük egymást. A legjobb dolog tehát a BIT-ben szerintem ez. A barátságok amik hosszú távra kialakulnak. Többszáz kilométer sem akadályoz meg minket abban hogy újra találkozzunk majd. Őszintén hálás vagyok, hogy átélhettem és részese lehettem ismét ennek a csodának amit mi, a Bolyaisok családja csak BIT-nek hívunk. Mindannyiunknak örök emlék, amit már senki nem vehet el tőlünk (de nem is adnánk).

 

Pap Martin Felícián 12.A

Az idei BIT számomra végleg bebizonyította, hogy nem számít hol vagyunk vagy, hogy milyen programok vannak, mindenképpen jól érezzük magunkat. Ezt legjobban a soha véget nem érő buszutak mutatták meg, ahol a hangulat fergeteges volt. Nehéz lenne kiemelni egy dolgot, összességében nekem a társaság és a hangulat adta a legnagyobb élményt, amit soha nem fogok elfelejteni. Emiatt külön hálás vagyok, hogy volt lehetőségem részt venni nem is egyszer.

Nehéz megfogalmazni miért is jó a BIT, pedig ez már a 4.volt számomra. Mindig más-más élményt ad. 45 diákot összezárunk pár napra és valami elképesztő dolgot kapunk. Az első pillanatban létrejön egy erős, összetartó közösség. Olyan barátságok születnek, amik egy életre meghatározzák az embert. Azok az élmények, amiket itt lehet szerezni leírhatatlanok és hosszú idő után is emlegetjük őket. A legnagyobb élmény mégis az, ami a BIT után van. Nem felejtjük el egymást, hanem hosszú időn keresztül tartjuk a kapcsolatot és minden évben várjuk, hogy újra találkozzunk.

Köszönöm a lehetőséget és remélem, hogy jövőre ugyanilyen nagyszerű BIT vár a csapatra.

 

Varga István Márk 11.A

Háát, hol is kezdjem.

Az elején egy kicsit féltem, hogy milyen lesz. De aztán a buszon, mikor felszálltunk a Szombathelyiekhez, már akkor elkezdődött valami. Érezni lehetett, hogy mindenki nyitott egy kis beszélgetésre, mosolygásra. Beszélgettünk, aztán szép lassan felértünk Pestre. Ahol a diákok és a tanárok megtöltötték a buszt. Elkezdődtek ismételten a bemutatkozások, kézfogások, pacsizások. A busz hátsó része már az első 10 percben feloldódott és megkezdődött a kötetlen csevej. Mire a határhoz értünk, már szó esett minden alapvető dologról. Nem is beszélve az éneklésről, az énekes pacsirtákról. Mindenki tudott örülni, és ha olyan szám jött együtt szomorkodni. Odaértünk a szállodához, ahol nem a számunkra megszokott "kényelem" volt. Kicsit hideg, az ételek nem a megszokottak, de az épület mégis gyönyörű volt. Sajnos az utcák/tájak tele voltak szeméttel, de még így is gyönyörűek voltak.

Egy életre szóló élményt kaptam a B.I.T.-től amit soha nem fogok elfelejteni. Olyan kapcsolatok alakultak ki amik lehet (és remélem) életünk végéig tartani fog.

És szeretném mindenkinek megköszönni, hogy a része lehettem ennek a csodálatos társaságnak/programnak.

 

Végh Bálint József 12.A

Ez a harmadik, egyben az utolsó BIT is, amin részt vettem, és teljes bizonyossággal jelenthetem ki, hogy ez lett a legemlékezetesebb is és számomra hatalmas grátisz, hogy egy számunkra "idegen" életszemlélettel ismerkedhettünk meg, és megtapasztalhattuk, hogy attól hogy egy ország a szomszédunk, még lehet teljesen más világnak a része.

Attól függetlenül, hogy az odautat fárasztónak és kínkeservesnek éltük meg, Beregszászban pedig már könyörögtünk hogy legyen vége és érjünk végre a szállodába, rendkívül erős kezdés volt csapatépítés tekintetében. Egymást szórakozott, együtt énekelt és humorizált 30 diák. 30 olyan diák, akik pár órával azelőtt, a legtöbb esetben még nem is tudtak egymásról semmit, nem volt közös múltjuk, közös emlékek, közös kalandok. Ennek az "idegenségnek" az ellenére egy erős kötelék alapjait fektette le ez a sokkolóan hosszú buszút, ami annyira közel hozott minket, mintha mindig is közeli barátok lettünk volna. Az út utolsó óráiban eszembe sem jutott már, hogy ebből a 30 arcból legalább 22-t 24 órával ezelőtt életemben még egyszer sem láttam. Körbenéztem, és csak baráti arcok tekintettek vissza. Nem új ismerősök. Barátok.

A következő két nap kötött volt, rengeteg járkálással és utazással járt, még ha az első nap csak Szlatinán belül is. A szokásos vetélkedő is inkább volt már túlságosan is kompetitív, mintsem csapatépítő jellegű, ami a maga abszurd módján, de szórakoztató volt. Ezeknek ellenére, hiába nem volt a Találkozó programterve kiélezve a Bolyai diákközösség összekovácsolására, minden helyzetben, minden műsoron, megállón és úton megtaláltuk az összhangot. A program sok mindent magába foglalt, rengeteg mindent láttunk, de emellett még erősebbé forrt a közöttünk kialakuló szoros, baráti viszony, mert mindvégig ott voltunk egymásnak. Akármerre fordultam, akárki(k) mellé kerültem, nem volt olyan szituáció, amikor nem baráti beszélgetésbe és szórakozásba torkollott volna a szituáció.

Az utolsó napon, akármennyire is keserű volt a búcsú, úgy gondolom nem a véget jelentette, hanem a kezdetet. Új életre-szóló barátságok kezdetét, amik képesek lesznek bármilyen távolságot áthidalni és egy életre fognak szólni. Azért fog egy életre szólni, mert nem helyzetbarátságok alakultak ki, hanem hasonló felfogású, gondolkodásmódú, hasonló kihívásokkal szembenéző fiatalok közötti mély, baráti kapcsolatotok. Tudom, hogy bármerre járok és bármi történik velem, azokra akikkel ezt a 4 fergeteges napot töltöttem, bármikor számíthatok, ahogy ők is számíthatnak rám/ránk.

Végszóként: úgy gondolom az idei BIT, akarva vagy akaratlanul, teljesítette a legjobban azt, ami a létezésének a célja. A Bolyai közösség összefogását és összekovácsolását. Ahogy a Találkozón is elhangzott hasonló szavakkal: különböző régiók, különböző iskolák, különböző diákjai, akik ennek ellenére egy húron pendülnek és egyként gondolkodnak. Emiatt, mindig ott lesznek ennek a közösségnek a tagjai egymásnak.

Tiszta szívemből remélem, hogy még évtizedekig szorgalmazni fogják a Bolyai iskolák ezt a nagyszerű szokásukat, hogy még több tanuló, és még több tanár részese lehessen és átélhessen hasonlóan szívmelengető pillanatokat.

Elérhetőség

Telefonszám:

Felső/Középiskola: 96/578 150

Alsó tagozat: 96/206 541

E-mail:

bolyaimovar@gmail.com

Megközelítés:

Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. 9200

Közösségi média

GYSZSZC logo Virágzó Móvár
SMR Mobilis
CISCO
© 2018 Győri Szolgáltatási SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma