Általános iskola

A Bolyai iskola Diákönkormányzatának kezdeményezésére iskolánk 860 diákja csatlakozott az
országos környezettisztítási akcióhoz. Ennek keretében március 20-án zsákokat ragadtak a bolyaisok,
hogy tisztává tegyük iskolánkat és a környező közterületeket. Minden korosztály kivette a részét a
munkából. Az 1-5. évfolyamosok a Manninger - lakótelepet és környékét tették rendbe, 6-8.
évfolyamos diákjaink a Magyar utcát a környező utcákkal, illetve a Vár környékén gyűjtötték össze a
hulladékot. Szakgimnazistáink az iskola közvetlen környezetét és az iskolaudvart tették rendbe.
Az országos hulladékgyűjtési programhoz való csatlakozás mellett szakgimnazista és szakképzős
diákjaink felvállalták az iskola tantermeinek tavaszi nagytakarítását is. Az szakképzősök a
szaktantermek és a számítógépek takarítását végezték el, míg a szakgimnazisták az osztálytermekben
varázsoltak ragyogó tisztaságot.
Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos nevelésre, ennek egyik állomása volt ez a
rendezvény. Tavaly a Földművelődési Minisztérium Ötkukás játékok nevet viselő programján
ismerkedhettek alsó tagozatos diákjaink a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, ebben az évben az
egész intézmény csatlakozott az országos szemétgyűjtési akcióhoz.
Büszkék vagyunk bolyais diákjainkra, akik felismerték, hogy együtt sokat tehetünk a tiszta
Mosonmagyaróvárért, a tiszta Magyarországért.

Previous Next

A Bolyai negyedik évfolyamos tanulói nagyszerű műsor keretében emlékeztek 1848 hőseire.
A dalokkal, zenével, tánccal és igényes dekorációval színesített előadást a diáktársak szűnni nem akaró tapssal értékelték.
Büszkék vagyunk a felkészítő kollégákra és tanítványaikra, köszönjük munkátokat, lelkes hozzáállásotokat.

Previous Next

Elérhetőség

Telefonszám:

Felső/Középiskola: 96/578 150

Alsó tagozat: 96/206 541

E-mail:

bolyaimovar@gmail.com

Megközelítés:

Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. 9200

Hírek

2019. október 16.
2019. október 14.
2019. október 14.

Közösségi média

 Virágzó Móvár
SMR Mobilis
CISCO Boldog iskolaTehetségpontPénz7
© 2019 Győri SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma